Éjjeli ember - mint amilyen én vagyok - nem képes hajnali tízre a város túlsó végére kerülni, a teleportálást pedig még nem fejlesztették ki tudomásom szerint. A nyáron oly forgalmas régi villamossínnel díszített hidat délután kettő magasságában szeltem keresztül. Gondoltam, majd a túlparton találok valami információt arról, hova is kell mennem, de ott csak valami családi piknikdélutánszerű rendezvény kiplakátolását véltem felfedezni. Megvártam a mögöttem ballagó civilruhás rendezőt, és megtudakoltam, vajon merre tovább. Ő sem igazán tudta a konkrétumokat, ezért szimatra mentünk, amely ezennel nem megfelelő működést mutatott, a helyen tartózkodó emberek átlagéletkora kb. tíz év volt. Rendezői flottás segítség érkezett, a világzenei nagyszínpad hűlt helye a cél, ahova kisvártatva meg is érkeztünk.

Piknik hangulat, tábortűz, sütés-főzés. Közben épülnek a hajítógépek, a nap egyik főbb feladata. Schimán óráscsúzlival próbálkozik, többen erőkar-teherkar rendszerrel dolgoznak, amit esetenként betontömb lendít működésbe, máskor emberi erő.