Menu Content/Inhalt
Mátrix - a legjobbak
Írta: BigZsolt   
2009. október 07. szerda, 09:09

A Qpa (ha nem a villanykar) legnépszerűbb eseménye egyértelműen a minden évben megrendezésre kerülő Mátrix. A Ház oldalát óriáskiejlzővé alakító szervezők az idén nem leptek meg minket több napos késéssel és a kékfény is távol maradt, úgyhogy minden adott volt a jó murihoz. Néhány perccel a meghirdetett kilenc órás kezdés után már végig is gördült a "Miindjárt kezdünk", majd a "Csendet kérünk" felirat is. Olyan nagy csend nem volt, de tényleg elkezdték, mi pedig összegyűjtöttük a legjobb produkciókat az alant olvasható csokorba.

 

Talán a szervezők aggódtak a rendszer tartósságát illetően és ezért tették a legjobb alkotást az elejére. Közvetlenül a (lassan már himnusszá avanzsált) 2002-es Csernozjom induló enyhén felturbózott változata után a taVIKacsa produkcióját láthattuk, amiben a zenei aláfestést csupán az elején hallhattunk - nevezetesen a magyar népmesék "introját". Ezt követte egy jól eltalált kocka mese valós számokról, leképezésekről, jogviszonyról meg persze királyról, jogászról és mérnökhallgatóról. Aki nem látta, annak a pótlás kötelező, nagyot dobbantottak a vízimadarak.

Láthattunk, hallahttunk számos saját készítésű videoklippet, illetve ezenei feldolgozást, ezek alkották az idei mátrix törzsét, szemezgessünk kicsit most belőlük. A feldolgozásban elsőként az LopóSCHoKK jeleskedtek: egy retro muzsikát írtak át Tesco fílingesre, de felújított Tankcsapda számot is hallhattunk, ez utóbbit a MiTTNYalsz csapat követte el. A 8 óra munka című számot a gólyacsapatként egész kellemeset alakító Budget dolgozta fel, RSS pedig "csak" videoklippet csinált ugyanennek a számnak az eredeti verziójához. Hasonló sima videoklippekből sok akadt, (az elfogadhatónak ítélt harminc pályamű többsége ilyen jellegű alkotás volt), például I.K.SZ.-, az #IngyenRibanC-, hiPPPi-, de a vendég vegyész csapat a LabRats is ebben a témakörben muzsikált. Videoklippet mutattak be a Vesztettem. csapattól is: a Magnum című rég letűnt sorozat zenéjét vették alapul, de mivel az ő pólójukon is Magnum személye látható itt kicsit mélyebb hátsó szándék érhető tetten. Bár nem tudom ez milyen szándék, a Szomjankórászok feldolgozásának értelme egyértelműen a megfelelő reggeli népszerűsítése volt; ez nem is sikerült rosszul.

Különlegességek is akadtak szép számmal, például az S.P.Q.R. csapat South Park bemutatója, a Gonosz Ikertestvérek Mátrix-Mario-Worms bemutatója (természetesen megfelelően eredeti hangokkal), a Jedlik Anyós pedig egyszerűen felolvasta nekünk a megyar abc betűjit megfelelően ügyelve a helyes tagolásra és kiejtésre. A 6árSCHet produkciója az öszödi beszéddel ért el tapsot, a KAS csapat pedig megszemélyesítette az épületet és megetett vele egy méhet - ez is elég egyedi elképzelés, de pont ilyenekért van a Qpa. A kijelző remek kihasználásáért mindenképpen dícséret illeti a LapáTTNYél és a tatSCHkófej csapatát, mert bár a produkciójuk nem volt annyira szórakoztató, mint néhány előttük szereplő öszeállítás, de a megjelenített animációk rendkívül jól utánozták a 3D-s mozgást. A 6almaschok alkotása a maga puritánságával nyűgözte le a nagyérdeműt: kezdve a négyes-hatoson hallaható megálló (Budafoki út) bemondással és folytatva az "Ez egy fa" című örökzölddel mindnképpen megemlítendőt varázsoltak az SCH oldalára. A Dark Side is egyszerűben gondolkodott, ők egy 8 bites muzsikára íródott animációval képviseltették magukat, a Buksi, apa kiszökött! csapat pedig egy Vista bejelntkező hagjával terelte magára a lankadni készülő figyelmet.

Bár nem tudjuk mennyire igaz, de egy "volt mátrix rendező" személye egészen konkrét írásbeli házassági ajánlatot fogalmazott meg a Ház oldalán, erős sugallattal az igenlő feletre - kérem szépen, ha ez igaz akkor nincs rá jobb kifejezés: lol, grt. Kiírásra kerültek természetesen a támogatók emblémái is, és a végén még hallottam a népszerű Terézanya alapú Himmel feldolgozást is elfele jövet. Ez utóbbitól nyilván sokaknak megjött a kedve a Qpahelyszínen való további mulatozáshoz, de az már egy másik írás témája. Annak ellenére, hogy az ülőhely kényelmetlen, beállnak az ember elé, belelóg a képbe egy fa, vagy lámpaoszlop, és ki tudja még milyen kényelmetlenkedések a zárógondolat adódik: pöpec volt!

Módosítás dátuma: 2009. október 07. szerda, 11:10
 

Twitteren élőzünk

Offisöl